Porcelán arc (2009. március)
Mások sározzák be arcom, álarcot képezve,
Mint egy maszkot viselem mindenhol az életbe
Nem ez vagyok én, de mért is
születtem?...
Mint háló, mit minden labda eltalál, majd
Gyengéden ereszti le, nem képes
Visszaütni ez a gyengéje.
Mások szennyét cipelve, tűnjek el örökre!?
Csak kis öltőzömben ülök smink nélkül.
Mely sírboltomra hasonlít...
Egyedül vagyok, múlok el nyomtalan...
Csak egy ember ki kopogtat,
Szobácskám ajtaján, s öt félve eresztem be.
Nem bírnám ki a csalódást, ha végleg elmenne.
Némber (Ákos-tól)
"nem ilyen világot képzeltél
de a csábítás hívott, hát engedtél.
most koponyád csöndjében némán ülsz
és utazol valahol.
magányod szelíden átkarol"
